Hamvadó cigarettavég - Karády Katalin

… Karády (Kanczler) Katalin. Olyan volt az élete, mint egy hatalmas hullámvasút, csúcsok és mélységek izgalmas, felkavaró egymásutánja. Rengeteg legenda, szóbeszéd veszi körül. Karády ellentmondásos személyiség volt, sokan imádták, sokan gyűlölték. Ami biztos, esendő emberként született ő is, a kőbányai nyomortelepen és egy New York-i kalapszalon elfüggönyözött hátsó traktusában is az maradt, ahol élete utolsó évtizedeiben élt.
Karádyt kevesen fogadták el úgy, ahogy van. Pedig csak egy esendő lény volt, aki egész életében a szeretetért küzdött. A háború idején rengeteg ember életét megmentette, ezért halála után megkapta a Világ Igaza kitüntetést is. Soha többé nem tudták hazacsalogatni, rettegett a repüléstől. Ez szimbolikusan is így van. Olyan szárnyakat kapott a sorstól, melyekkel soha nem repülhetett igazán, csak akkor, amikor elhamvadt, mint kultikus dalában a cigarettavég. 1990. február 8-án este 20 óra 50 perckor fölszállt a lelke, és aztán a teste is visszatért Budapestre. Itt ravatalozták fel a Bazilikában. Rengetegen elbúcsúztak tőle, de ez őt már nem vigasztalta. Addig kellett volna szeretni, amíg lehetett. Ez az ő sorsának a legnagyobb tanulsága. Úgyhogy szeressetek, amíg lehet!...

Zeneszerző: Hegedüs Tamás

Szövegíró: G Dénes György

dalszöveg:
Hamvadó cigarettavég, ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el.
Voltam én, boldog, lángoló, bíborpiros ajkat csókra csábító,
Most a szobámban magam vagyok én, merengek a múltak ütemén.

Hittem néked, s ezernyi csókban égett a nyár,
Égben, szívben azóta ősz van, már késő jár, az én időm lejár
Hamvadó kis fehér parázs, megremeg az éjben, úgy veri a láz
Nyugszik a tálca hamus peremén
Az ő sorsa pontosan enyém.

Zene szól az éjben már valahol, a Hold fenn az égen jár.
Szívem, mint az expressz, úgy zakatol, állomásnál majd megáll.
A szív az mindent nem bírhat el, holnap talán az sem fáj,
Ha szembejössz, és nem is szólsz, énhozzám.

Hamvadó cigarettavég, ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el.
Voltam én, boldog, lángoló, bíborpiros ajkat csókra csábító,
Most a szobámban magam vagyok én, s merengek a múltak ütemén

Hittem néked, s ezernyi csókban égett a nyár,
Égben, szívben azóta ősz van, már késő jár, az én időm lejár.
Hamvadó kis fehér parázs, megremeg az éjben, úgy veri a láz
Nyugszik a tálca hamus peremén
Az ő sorsa pontosan enyém.

Ágnesnek szeretettel...