Sebő együttes - Horatius: Aristius Fuscushoz

Horatius: Aristius Fuscushoz

Fuscusom, hidd el: ha ki tiszta szívû
s bûntelen, nem kell soha dárda annak,
mérgezett nyíllal teli puzdra sem kell
majd az ilyennek,

járja bár Syrtis viharos vad öblét,
járja Kaukázus komor útjait, vagy
hol mesés, ember-sose-látta partot
nyaldos az Indus.

Tõlem is nemrég a sabinus erdõn
– gondtalan zengtem Lalagém – egy ordas
elfutott tüstént, noha kard se, tõr se
volt a kezemben,

s bár ilyen szörnyet soha Daunias vad
térein nem szült sürü lombu tölgyes,
még oroszlánt sem Juba földje: tejszûk,
mostoha dajka.

Fagyba számûzz bár, ama zord mezõkre,
fát hol egyet sem lel a nyári szellõ,
hol jeges köddel Jupiter haragja
gyötri a földet,

vess a rettentõ tüzü nap-szekérhez
oly közel, hol már nem is él meg ember,
locska, vídám kis Lalagémat itt is,
ott is imádom.