Máté Péter - Mondd Mért Szeretsz Te Mást

Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte, e bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mond a levél...

Mondd, mért szeretsz te mást,
És én csak téged.
Mért másnak örülsz úgy,
Ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, mért adtál reményt
És oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, mért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most mért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna, ne kezdjük el.
De te lázba jöttél s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva, hazudtad el.

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem se fáj!