Váraink 5 - Bánd, Essegvár

Essegvár Bánd községben, a Séd patak mellett emelkedő mészkőszirt nyugati végén találhatóak. A vár szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos, 60x70 m. nagyságú területen helyezkedik el.
Első körfalai, a várudvart övező, a védőfalhoz támaszkodó, fából készült lakó és egyéb épületek feltehetően 1270 környékén készültek el. Ekkor Igmándi András volt a tulajdonosa, majd fia, András. Az itt élő népek tartották el munkájukkal, termény- és pénzadójukkal a birtokos családot.
Első írásos említése 1309-re datálódik, ekkor Igmándi Lőrinc eladja a Castrum Scegh néven említett várat a veszprémi Ispánnak, Lőrintének is fiainak. Az ő utódai vették fel később az Essegvári családnevet. Az Árpád-ház 1301-es kihalása utáni anarchiában az Essegváriak Károly Róbert király pártjára álltak, így Kőszegi Iván a félelmetes dunántúli oligarcha hadba vonult ellene. A támadók elfoglalták az erődítményt, és foglyul ejtették a birtokost, majd lófarokhoz kötve a környező erdőkben hurcolva kivégezték. Négy év múlva a királyi hadak visszafoglalták a várat, melyet a király Lőrinte fiának, Tamásnak juttatott vissza.
A korábbi, fából készült épületeket és az északi oldalon 1332-ben már állt Szent György várkápolnát a XIV. században építették át kőből. Az Essegváriak szolgálataik jutalmául 1334-ben vámszedési jogokat kaptak Bánd és Billege mellett. 1341. november 25-én a vár megosztásra kerül az Igmándi és Lőrinte nemzetség között. A nyugati felében dél felé cseréppel fedett torony, északfelőli részén palota, a külső várban nagyobb kapu szerepel a leírásokban.
Az Igmánd nemzetség megpróbálta elperelni a várat és birtokait, és ez a hosszú pereskedés 1345-ben ért véget, az Igmándok vereségével. Essegvár a család birtok központja volt. Az Essegváriak és familiárisaik időnként rémei voltak a környéknek, innen indultak ki és ide tértek vissza a környékbeli hatalmaskodásaikból is. Feldúlták és kirabolták a jobbágyportákat, a kisebb nemesek udvarházait, de nem kímélték a veszprémi püspök, vagy a bakonybéli apát birtokait sem. A hatalmaskodásokról részletesen tudósítanak az egykori oklevelek, és több ízben említésre kerül az Elpusztult Árpád-kori falvaink sorozatunkban is. Ekkori időkre már további falvakkal, vagy részbirtokokkal egészült ki a vár tartománya. Ide tartozott Becske, Csékút, Csepely, Gecse, Gyepes, Lőrinte, Németi, Padrag, Szentgál, Szentistván, Tósok, és Vöröstó.
A XV. században készültek el a fal elé ugró külső tornyok, a keleti, és a nyugati falnál a lakóépületek. Ekkor épült meg a lovagterem is. A vár udvarának északi részén állt a ciszterna. Az Essegváriak a trónkövetelő Nápolyi László táborához csatlakoztak, ezért Zsigmond király elkobozta tőlük a várat, és a bakonyi erdőispánság igazgatása alá vonta.
Az 1440-es években I. Albert király halála után támadt belháborús időszakban Himfy Tamás veszprémi püspök fegyvereseivel elfoglalta a várat, amit csak a bátaszéki csatában kivívott győzelem után tudott visszaszerezni az Essegvári család. I. Ulászló mind a Rozgonyiakat, mind az Essegváriakat birtokba helyezte, ami újabb pereskedésekhez vezetett. 1457-ben Újlaky Miklós kapta adományba V. Lászlótól, amely még 1464-ben is birtokába volt. Hosszas pereskedés után 1472-ben Újlaky Kinizsi Pál közbenjárására visszaadta Essegvári Györgynek a várat és uradalmát. 1499-ben Essegvári Ferenc, a Szapolyaiak Pápai várnagya feleségül vette Himfy Orsolyát, akinek kezével együtt megkapta a döbröntei váruradalmat, ezért a kényelmesebb lakhatást biztosító Döbröntére költöztek, és Essegvárat elhanyagolták.
A várat valószínű, hogy a Veszprémet 1552-ben ostromló török sereg egyik portyázó lovascsapata pusztította el. A gazdátlan romok anyagait a környékbeli lakosság hordta el lakóházai újjáépítéséhez. 1641-ben ismét említik a várat, amikor Dömölki András az ellen tiltakozik, hogy őt Gorop Ferenc nagyprépost eltiltotta a romos Essegvár használatától.
Rómer Flóris bencés tanár 1859-es bakonyi kutatásai során rajzolta le a várromot. Nagykállói Paál Dénes Veszprém vármegye királyi főmérnöke 1867-ben felmérte és megrajzolta Bánd helység határának térképét, amelyen „Essegvári várrom” felirattal megjelölve felismerhető a vár napjainkig álló délkeleti tornya és a hozzá nyugat-délnyugat felé csatlakozó déli várfal. Könyöki József főreáliskolai tanár és katonatiszt, 1885 decemberében látogatta meg és rajzolta le a romokat. Rajzán szerepel mindkét máig meglévő torony romja, a két tornyot összekötő délkeleti, a D-déli és a keleti toronytól észak felé kiinduló körítőfal szakasz.
A pusztuló várból csak a keleti oldalon egy négyszögletes torony, a hozzá délről és keletről csatlakozó kevés falmaradvány látható, az egykori épületek megmaradt alapfalai föld alatt vannak. Feltárása és a műemléki megóvó munkálatok 2003-ban kezdődtek meg. Előbb a délkeleti torony feltárása és restaurálása történt meg, majd a keleti és déli falak napvilágra hozatala.

Laczkó Dezső Múzeum: https://www.ldm.hu/
Fémkeresés web: http://femkereses.mcbubu.hu/

Zene:
Kobzos együttes - http://www.kobzos.hu/