Ismerős Arcok - Itt Jártam

Itt jártam

A fényképeket nézem,
Kéne mindenképp
Az az elhallgatott mondat,
Mitől minden olyan szép.

A városban az élet
Sajnos jobb időkre vár,
Ahogy énbelém a lélek
Már épp csak hálni jár.

Az emberek már nem nevetnek,
Nem élnek, csak nem tudják.
Éhesek és nem szeretnek,
Mint az éhező kutyák.

Az a kisfiú a képen
Most is várja még a lányt,
S hogy oly sokáig hiába,
Az már csak engem bánt.

Az évek elmaradnak,
Rabolják az életem,
És az emlékek sorával
Küld jelet a végtelen.

A fényképedet nézem,
Nekem kéne mindenképp
Az az elhallgatott mondat,
Mitől minden olyan szép.

Ha végre indulnál, ha végre jönnél felém,
Szeretném újból az életem.
Mint eső a napfényben, ború a jókedvben, úgy
Tűnne el tőlem a félelem.

/Fényképeket nézve, emlékek közt kutatva keressük a saját nyomainkat. Nyomokat, melyeket másokban hagytunk, melyekről csak mi juthatunk eszébe valakinek. Ha találunk ilyet, az jó. Ha mosolyt is fakaszt, akkor nem éltünk hiába./